Többen mártóztak meg a jeges Tiszában 2024-ben, mint eddig valaha

 Már hagyománynak számít, hogy év elején megszentelik a Tiszát, és megmártóznak a jéghideg vízben. Így volt ez január 6-án is Tiszafürednél.
 Az újévi fürdésen első alkalommal mindössze tízen voltak, majd egyre többen vállalkoztak a próbatételre. 2022-ben törni kellett a jeget a csobbanáshoz, akkor 94-en mártóztak meg, 2023-ban közel ötszázan merültek nyakig a háromfokos vízben, s a tömeg szinte felmelegítette a Tisza vizét. Idén is rengetegen választották ezt a programot maguknak, Ljasuk Dimitri 747 regisztrálóról beszélt, azaz biztosan megdőlt a csobbanórekord.  A gyülekező után 13 órakor Czókoly Sándor atya megáldotta a Tiszát. Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre is jelen volt az eseményen, és köszöntötte a sokaságot. (heol.hu)
 

Oszd meg ezt a cikket!