Vadonatúj elektromos termékek és szolgáltatások a Hondától

 

 

Különleges sajtóeseménynek adott otthont a Honda németországi Offenbachban lévő
kutatási és fejlesztési központja, ahol az újságírók megtudhatták, milyen lépésekre készül a
vállalat az európai piacon, hogy 2050-ig elérje karbonsemlegességet illetően kitűzött céljait.

A márka tisztviselői számos információt megosztottak az elektromos átállással
kapcsolatban, új termékek és szolgáltatások széles skáláját tárva a nagyközönség elé. A
rendezvényen nem csak három új szabadidő-autó (a tisztán elektromos e:Ny1, a hibrid ZR-V
és CR-V, mely utóbbi elérhető lesz plug-in kivitelben is) és az első, EM1e: névre keresztelt
elektromos hajtású kétkerekűje mutatkozott be, a meghívottak a vállalat e:PROGRESS
névre keresztelt energiagazdálkodási szolgáltatásáról is képet kaphattak.

A Honda az elmúlt években a teljes európai személygépjármű-választékát „elektrifikálta”,
legutoljára színre lépett a Civic legújabb, kizárólag hibrid változatban megvásárolható
nemzedéke, ami arról árulkodik, hogy a japán cég rendkívül elkötelezett az elektromos
átállás és az elektromos mobilitás mellett, sőt a fejlesztések újabb szakaszába lépett
régiónkban.

– Európa fontos a Hondának, hiszen nagyon sok hűséges vásárlónk van ebben a térségben,
akik elégedetten használják autóinkat, motorkerékpárjainkat és szerszámgépeinket –
mondta el Katsuhisa Okuda, a Honda Motor Europe elnök-vezérigazgatója. – Rég nem
mutattunk be egyszerre annyi autót, motort és műszaki fejlesztést, mint ma. Azon
túlmenően, hogy jelentősen továbbfejlesztettük termékeinket, különleges
energiaszolgáltatási formákat is kidolgoztunk, melyekkel lefektethető a jövő intelligens
elektromos rendszereinek alapja, egyszersmind elérhető fenntarthatóságra vonatkozó
globális célunk – fűzte hozzá.

A Honda élen jár a mobilitási megoldások kidolgozásában, és immáron 75 éve dolgozik
azon, a fenntarthatóságot szem előtt tartva, hogy az emberek könnyebben és biztonságosan
közlekedhessenek az utakon. A cég vezetői úgy gondolják, hogy a CO 2 -szint globális
csökkentésének az a leghatékonyabb módja, ha modern, környezetbarát technológiákkal és
termékekkel segítik az átállást.

Kiváló példa erre a vadonatúj ZR-V és CR-V, hiszen mindkét modell megvásárolható lesz
teljes-hibrid kivitelben, s utóbbi – a márka történetében először – plug-in hibrid hajtáslánccal
is elérhető Európában. Legalább ennyire fontos a vadonatúj e:Ny1, a márka második tisztán
elektromos európai járműve, ugyanis 412 km-es – károsanyag-kibocsátás nélküli –
hatótávval büszkélkedhet. Rég nem volt a Hondának ennyire széles és változatos
termékpalettája kontinensünkön.

Ugyancsak a németországi sajtóeseményen ismerhette meg a közönség az EM1 e:
elektromos mopedet, a vállalat első ilyen kétkerekűjét, ami már 2023-ban megérkezhet az
európai kereskedésekbe. Ez a segéd-motorkerékpár tökéletes eszköz lehet a fiataloknak és
a városban élőknek, hogy beguruljanak az elektromobilitás világába. Ez csak a kezdetet
jelenti, mivel a tervek szerint 2025-ig további 10 elektromos modellt mutat be a Honda a
nemzetközi piacon.

– Az új Civic tavalyi bemutatkozásával végéhez ért európai palettánk elektromos átállása,
ami a Honda régiók közül elsőként Európában sikerült – osztotta meg gondolatait Tom
Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke. – Új szabadidő-autóinkkal, második tisztán
elektromos járművünkkel és új elektromos mopedünkkel tovább haladunk a teljes globális
átálláshoz vezető úton, tartva magunkat azokhoz a célokhoz, melyeket a fenntarthatóság
kapcsán fogalmaztunk meg – avatta be a hallgatókat a cég terveibe.

A Honda elektromos átállása nem csak a termékpalettát érinti, a vállalat továbbra is sokat
fektet energiagazdálkodási programjának fejlesztésébe és kibővítésébe. A fókusz az ún.
tisztaenergia-szolgáltatásokon és a – tisztaenergia-hordozónak tekinthető – hidrogénen van
de a töltési és a tárolási megoldások is elengedhetetlenek a maximális hatékonysághoz és a
fenntarthatósághoz. A Honda-féle rendszerek elsőként az e:PROGRESS program keretein
belül álltak munkába, és igen remekül teljesítenek.

Az Egyesült Királyságban például már elérhető egy roppant költséghatékony és fenntartható,
tiszta energiát felhasználó, házi töltőrendszer, amire a Honda legújabb szabadidő-autója, az
új e:Ny1 és a CR-V plug-in hibrid is csatlakoztatható, a meglévő Honda e mellett. A
bevezetés második fázisban a vásárlók már saját ökorendszerükben használhatják majd fel
az általuk termelt napenergiát. A terv utolsó lépése a szolgáltatás elterjesztése lesz Európa-
szerte, a nem Honda járművet használók körében is.

– Mi a Hondánál hiszünk a mobilitási és energiaszolgáltatásokban, és energiakutatással
kapcsolatos programunk tökéletes lehetőség arra, hogy intelligens és fenntartható
megoldásokat dolgozhassunk ki a társadalom és a vásárlók számára – árulta el Takehiro
Wada, a Honda európai K+F központjának elnöke. – Új termékeink és szolgáltatásaink
nagyban hozzájárulhatnak a bolygó megóvásához, egyszersmind komoly terhet vehetnek le
a házi energiarendszerekről, és elősegíthetik, hogy a vásárlók a lehető legkedvezőbb áron
juthassanak energiához. Ezzel válik teljessé a Honda, mint elektromos mobilitási
szolgáltatóvállalat.

Oszd meg ezt a cikket!