Új kutyafuttató épülhet a Lajosvárosban

Eger kutyabarát hely, ám még van némi hiányossága a megyeszékhelynek, erre világítottak rá a napokban a Lajosvárosban lakók. Az ott élő Csontos Júlia nyilatkozott a heolnak, s elmondta, nagyon szeretnének egy kutyafuttatót használni. Hozzá­tette, egyelőre egy ideiglenes helynek is örülnének, s ha ez megvan, a lakóközösség önkéntes munkában az elkerítésben is segítene. Megkeresték a problémával a körzet képviselőit, így Sós Tamást is, aki elmondásuk szerint most is segítőkészen állt a kérdéshez. – Természetesen a folyamat elején járunk még, de meghallgattam az érintetteket, s egyetértek, ideje lenne egy ilyen hely kialakításának. A polgármesterrel tárgyalva úgy látszik, zöld utat kapott az ügy. Feltérképezzük azokat az önkormányzati tulajdonú telkeket, melyek alkalmasak lehetnek. Régebben volt ilyen futtató, de ott óvoda működik, így megpróbálunk találni másik helyet – részletezte Sós Tamás. A lap kérdéseire Varga T. Orsolya polgármesteri referens is válaszolt.

– A lajosvárosi kutyás közösség értékes javaslataival hozzájárul az optimális feltételek kialakításához. A lakossági kérés után mérlegeljük a lehetőségeket, keressük a helyszínt. Bízva abban, hogy az önkormányzat tud területet biztosítani erre a célra. Törekszünk arra, hogy az igények és a hely adottságai találkozzanak. A kialakítás feltételei és költségei az adott terület elhelyezkedésétől, a kialakítandó futtató méreteitől és eszközszükségletétől függenek – írta. Hozzátette, a kulturált környezet fenntartása mindannyiuk számára kiemelten fontos, jelenleg negyven kutyapiszokgyűjtő található a városban.

 

heol.hu

Oszd meg ezt a cikket!