Ügyészségi hírek

 Kiugróan magas hozam ígéretével szédített többeket az a 69 éves nő, aki már nem
először követett el hasonló bűncselekményeket, és akivel szemben most az Egri Járási
Ügyészség emelt vádat folytatólagosan és üzletszerűen, jelentős, illetve nagyobb értékre
elkövetett többrendbeli csalás bűntette miatt.
A vádirat szerint a nyugdíjas korú csaló 2017 nyarán tett ígéretet Egerben egy
nőismerősének arra, hogy a pénzét egy – általa kitalált – Péter utónevű bankszakember
közreműködésével befekteti, adott esetben akár meg is duplázza. A sértett ennek
reményében az elkövetkező egy év során összesen több mint hétmillió forintot adott át a
nőnek, aki azt befektetés helyett folyamatosan csak költötte. Annak érdekében, hogy a
csalást leplezze, és további összegekhez jusson, a vádlott azt állította, hogy a brókernél
lévő pénz uzsorásokhoz került, akiktől csak újabb anyagi források biztosításával lehet azt
visszaszerezni és kamatoztatni.
A terhelt ebben az időszakban hasonló hazugságokkal másokat is megtévesztett a hevesi
megyeszékhelyen, aminek réven további, tízmillió forintot meghaladó összegű
készpénzhez jutott azt követően, hogy felbátorodva végül akár milliárdos nagyságrendű
nyereség hamis ígéretével hitegette a naiv sértetteket.
A nő csalás bűntette miatt korábban már két ízben állt bíróság előtt. A Pesti Központi
Kerületi Bíróság mindkét alkalommal végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett
börtönbüntetést szabott ki vele szemben.
Az Egri Járási Ügyészség most – előéletére is figyelemmel – azt indítványozta a
vádiratában, hogy a járásbíróság az előkészítő ülésen ítélje 6 év börtönre a
beismerésben lévő elkövetőt, emellett rendelje el a korábbi felfüggesztett
szabadságvesztés büntetéseinek a végrehajtását, valamint bírálja el érdemben a
sértettek által bejelentett polgári jogi igényeket.-tudatta a Heves Megyei  Főügyészség.

Oszd meg ezt a cikket!