Ügyészségi hírek

 Az Egri Járási Ügyészség most két esetben is olyan elkövetőkkel szemben nyújtott be vádiratot, akik áruházakból vagy plázák üzleteiből tulajdonítottak el különböző árukat, édességeket, ruházati termékeket – írja közleményében Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.
 A vádhatóság által szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt benyújtott vádirat szerint egy 20 éves férfi a 2020-as évben több egri áruházból tulajdonított el illatszereket, csokoládékat, ruhaneműket úgy, hogy azokat részben a próbafülkébe vitte, és ott vagy felvette, vagy a ruházatába rejtette, majd megpróbált a boltból fizetés nélkül távozni. A vádlott cselekményét több ízben észlelték az üzlet dolgozói, akik a férfit a rendőrség gyors kiérkezéséig a helyszínen visszatartottak. 
 Az elkövető egy alkalommal – szakítva korábbi szokásával – nem boltból tulajdonított el számára idegen dolgot, hanem egy, az ingatlan elé kihelyezett 120 literes, 7.100 Ft értékű kukát emelt el az utcáról. 
 Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, továbbá arra is, hogy a vádlott fizessen kártérítést a szolgáltató részére a kuka ellopása miatt. 
 Továbbá az Egri Járási Ügyészség szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat az ellen a fiatal felnőtt férfi ellen, aki 2021. május 6-án az Agria Park két üzletébe is bement, ahol különféle ruházati cikkeket vett magához, melyekkel besétált az üzlet próbafülkéjébe. Itt elővette a nála lévő tapétavágó kést, mellyel az áruvédelmi eszközt levágta a termékekről, majd azokat vagy felvéve vagy magánál elrejtve távozott az üzletekből. Tette a vádlott ezt mindaddig, amíg az egyik védelmi kapu jelzése le nem buktatta.
 A vádlott által eltulajdonított dolgok értéke megtérült, mivel az édesanyja a lopott holmik ellenértékét – ahogyan azt egyébként szokás – kifizette az üzletben.
Az ügyészség az utóbbi vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben – amennyiben az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 60 nap elzárást szabjon ki.
 

Oszd meg ezt a cikket!