Ügyészségi hírek

Az Egri Járási Ügyészség kifosztás bűntette – és több, különböző lopási cselekmény – miatt emelt vádat egy 26 éves férfi ellen.

A vádirat szerint a férfi tavaly nyáron Pétervásárán lopási szándékkal megjelent a sértett ingatlanánál, majd meg sem állt addig a szobáig, ahol a sértett aludt. A vádlott az alvó sértett melletti szekrényről elvett egy telefont, azután távozott a lakásból, így fosztotta ki a sértettet. A férfi a készüléket később ismeretlen személynek eladta. 

A vádirat szerint a vádlott 2022 telén a fenti településen bement több idegen udvarra is, majd a távollévő sértettektől különböző dolgokat – többek között szerszámokat – lopott el, amiket jórészt eladott.

A különös visszaesőnek minősülő férfi letartóztatásban várja a bíróság előkészítő ülését. 

Az ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság vele szemben 4 év szabadságvesztést szabjon ki és 4 évre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. - tudatta az Ügyészség.
 

Oszd meg ezt a cikket!