Ügyészségi hírek
Idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete és testi épség elleni bűncselekmény miatt indítványozta a Hevesi Járási Ügyészség egy 21 éves átányi fiatalember letartóztatását.
Ő újév napján kora hajnalban jelent meg egy ház előtt, ahol azzal ébresztette fel a bent lakó idős házaspárt, hogy ököllel kezdte verni a bejárati ajtót, miközben azt ordította, hogy jöjjenek ki, mert lopják a tyúkokat. A sértettek átláttak a szitán, ezért nem hagyták el az épületet, de a gyanúsított rájuk törte az ajtót, majd a lakásba jutva ott súlyosan bántalmazta a bácsit és a nénit is, miközben egyfolytában pénzt követelt tőlük.
A rendőrség által rövid időn belül elfogott rabló büntetett előéletű, többször állt már bíróság előtt, egyebek mellett rablás büntette miatt is, így az ügyészség erre, valamint a bűncselekmény jellegére, a nyomozás érdekeire és a személyi körülményeire figyelemmel tartotta szükségesnek a letartóztatást.-tudatta az Ügyészség.