Petőfi-séták

 Az idegenvezetés világnapján, február 19-én Egerben több városnéző sétára várták az érdeklődőket. Badacsonyiné Bohus Gabriella idegenvezető elmondta, hogy Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünneplik egész évben az országban, ehhez kapcsolódtak a városnéző túrákkal.
– A költő 1844. február 19-án érkezett Egerbe, három és fél napot töltött itt, ezért hirdettük meg a három sétát , mely előtt a Ziffer Sándor Galériában tekintették meg az érdeklődők az Érzelmek hullámhosszán – Petőfi Sándor költői világa és a romantika festészete  Magyarországon című tárlatot. Ezt követően az íróhoz köthető nevezetességeket nézték meg, a teret, a szobrot, valamint a látogatás emlékét őrző Foglár utcai Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet falán található emléktáblát is, illetve rövid történetekkel, versekkel színesítették a programot.-írja a heol.hu.
 

Oszd meg ezt a cikket!