Partnerségi megállapodást írt alá az egri és a szepesi szeretetszolgálat

 Partnerségi keretmegállapodást írt alá kedden a megyeszékhelyen a Főegyházmegyei Karitász Központ Eger és a szlovákiai Szepesi Katolikus Karitász. Az együttműködés annak a közös tevékenységnek az első lépése, amely tartós és hasznos munkát jelent a karitász szolgálatával az egyház nevében és az evangélium szellemében. - írja a Heol.
 A közös magyar múltra építve, Szent István király és Árpád-házi Szent Erzsébet példáját követve, megosztják egymással a rászorulók szolgálata során megszerzett ismereteket, keresik az új szociális kihívások megoldásait. Közös projektek, csereprogramok, szakmai gyakorlatok és képzés várhatók.
 Az egyezményt dr. Ternyák Csaba egri érsek és dr. Ján Kuboš püspök, a két karitász elnöke, valamint a szervezetek igazgatói, Árvai Ferenc és dr. Pavol Vilček látták el kézjegyükkel. Dr. Ján Kuboš kiemelte, hogy a szeretetszolgálat minden ember számára érthető a világ bármely részén. Dr. Ternyák Csaba azt hangsúlyozta, hogy az egyház még hitelesebb az emberek szemében, ha a tevékeny szeretet részese.
 

Oszd meg ezt a cikket!