Megújul a 32-es út Jászberény és Jászfényszaru között

Megkezdődtek a 32-es számú út burkolatfelújítási munkálatai Jászfényszaru és Jászberény között - jelentette be Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője a 32-es főút mellett, Jászberény határában tartott sajtótájékoztatón szerdán. A képviselő elmondta: a 14,3 kilométeres útszakasz 2 milliárd 300 millió forint magyarországi forrásból újul meg, a tervek szerint az év végéig. A beruházás része annak a hazai forrásból megvalósuló több mint hétmilliárd forintos projektnek, amelynek keretében megújul a 3225-ös és 3224-es út Tiszasüly és Jászkisér közötti szakasza is - közölte. Pócs János hozzátette: folyamatban vannak a tárgyalások a Jászberényt elkerülő útról is.

Szabó Tamás, Jászberény polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a beruházásnak köszönhetően biztonságosabban, gyorsabban lehet majd kijutni a városból az M3-asra. Vántsa Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója közölte, hogy 14 buszmegálló megújul, négy pedig megszűnik. Új csomópont épül Jászfényszaru külterületén és megújul a Szolnok-Hatvan vasúti pályát keresztező átjáró útburkolata is - tette hozzá. A kivitelezést közbeszerzési eljárás alapján a STRABEL Konzorcium végzi, a konzorciumvezető a Strabag Általános Építő Kft., a lebonyolító a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Oszd meg ezt a cikket!