Május 2-án nyithatnak a református templomok

Május 2-án nyithatnak a református templomok

 

Május 2-án nyissanak ki a református templomok – ezt kéri a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa a gyülekezetektől a javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra hivatkozva. Mindezt fokozatosan.

 

A javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel kérjük templomaink május 2-i megnyitására egyházunk valamennyi gyülekezetét – fogalmaz az elnökségi tanács szerdai határozatában.

Mint írják – hosszú ideje vagyunk bezárva, sokan várjuk már azt a pillanatot, amikor ismét találkozhatunk közösségeinkben, ugyanakkor valamennyi egyháztag figyelmét felhívják arra is, hogy a járvány továbbra is velünk van.

A nyitást kérik, hogy józanul, megfontoltan és valamennyi járványügyi intézkedést szigorúan betartva hajtsák végre. Emellett javasolják a nyitás fokozatossá tételét. A hétközi alkalmakat a helyi viszonyok figyelembe vételével lehet megtartani. Felhívják a figyelmet arra, hogy a hosszú gyülekezeti éneklés a fertőzés kockázatát növeli.

Oszd meg ezt a cikket!