Két év alatt 435 ezren jártak a vár Kazamatájában

Több mint 400 ezren látogatták meg tavaly a Dobó István Vármúzeumot a társintézményeit is beleértve, ezzel az egri vár és a múzeum a leglátogatottabb vidéki múzeum volt 2018-ban, de országos összevetésben is a harmadik helyen áll városunk büszkesége. A jövőben felújítják a 33 éves Börtönkiállítást és a Cipóosztó házat, összességében mintegy 173 millió forintból, utóbbiban középkori látványkonyha is lesz.

A Kazamata kiállítást 2 év alatt 435 ezren látták, ezzel a vármúzeum leglátogatottabb tárlata lett. Ezt követi a Gótikus Palota emeletén látható Az egri vár története című vártörténeti kiállítás 157, és a Börtönkiállítás 115 ezer látogatóval. Nagy sikernek örvend a tavaly nyáron megnyílt Fegyvermustra című interaktív tárlat, melynek fókuszában a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében megvásárolt Péterváry-gyűjtemény áll, kiegészítve a vármúzeum saját anyagával, ezt év végéig 81 ezren látták. 

 

Nem csupán nézőszámban és fejlesztésekben jár élen a Dobó István Vármúzeum és az egri vár, idén sem lesz hiány programokból. Újdonságként csütörtökönként este 18 órától hallgathatják meg Hasszán hóhér véres históriáit, amely egy első sorban felnőtteknek ajánlott program a Börtönkiállításban, valamint péntekenként és szombatonként este 8 és 9 órától ismét nagyobb szerepet kapnak a Végvári Vitézek, hiszen vezetésükkel fáklyás tárlatnézést tartanak a Kazamata rejtélyes folyosóin. 

 

Augusztus 3-án 16 órától Gárdonyi Géza születésnapjára emlékeznek meg egri házában, a Gárdonyi Géza Emlékházban, ahol Saárossy Kinga és Blaskó Balázs színművészek adnak elő Gárdonyi műveiből. 

 

Augusztus 9-11. között Ostrom 1552 - Végvári Vigasságok lesznek a várban, ahol rendhagyó módon, idén az Egri Csillagok előadásokat követően, marad a nézőtér a Gótikus Palota előtti téren és immár lelátóról lehet nagyobb betekintést nyerni az Ostromjátékba. 

Oszd meg ezt a cikket!