Iskolakezdésre elindul az új helyi járatos közlekedés Gyöngyösön

Szeptember elsejétől két körjárat biztosítja Gyöngyösön az autóbuszos helyi közösségi közlekedést - erről döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a város képviselő-testülete, miután módosításokkal, de jóváhagyta a helyi járatokra vonatkozó fejlesztési koncepciót. Hiesz György polgármester a napirend kapcsán megköszönte a gyöngyösiek aktivitását, miután az elmúlt hetekben több százan éltek a lehetőséggel, és eljuttatták észrevételeiket, javaslataikat az önkormányzathoz a helyi tömegközlekedéssel kapcsolatban indított társadalmasítás keretében. A képviselők által elfogadott javaslat értelmében az egyik körjárat Gyöngyös északi részét, vagyis a Felsővárost, a másik az Alsóvárosként ismert déli részt érinti. Mindkét járat a központi autóbusz-pályaudvarról indul és oda érkezik, így a találkozási ponton az utasoknak lehetőségük lesz az átszállásra. A felsővárosi vonal a Diósmalom útig közlekedik, az alsóvárosi főként a nyolcvanasi városrészt érinti, de mindkettő felöleli a nagyobb lakótelepeket, lakóövezeteket, a temetőket, a templomokat, az élelmiszerüzleteket, a bevásárlóközpontokat, a piacokat, az oktatási intézményeket, valamint a kórházat és a szakrendelőt. Hétköznapokon és munkanapokon az első autóbusz reggel 5 óra körül indul, majd 11 óráig öt járat közlekedik még. Délután 2 és este 6 óra között 4 járat viszi az utasokat. Szombaton csak délelőtt biztosítják a tömegközlekedést két járattal. Ám ekkor a kórház és a szakrendelők helyett az Egri úti temetőt is érintve járnak mindkét vonalon a buszok, mert hétköznap nem mennek el a sírkertig. Az új vonalhálózat kialakításával kapcsolatos forgalomtechnikai beavatkozásokra kétmillió forintot biztosított az idei költségvetésből a testület.

Oszd meg ezt a cikket!