Gyöngyösön nem értik miért lehet mégis avart égetni

A veszélyhelyzetre hivatkozva mégsem tiltja meg országosan az avar elégetését januártól a kormány. Pedig a parlament tavaly nyáron már elfogadta azt a módosítást, amely szerint idén már az egész országban tilos kerti hulladékot égetni. A szakemberek nem értik a tiltás felfüggesztését, amikor nagy szükség lenne a levegő minőségének a védelmére egy felső-légúti megbetegedést okozó vírusos járvány idején. – A levegőtisztaság védelme a vírushelyzetben duplán, meg triplán fontos és szakmailag igazolt, hogy ezekhez a kis apró, szilárd részecskékhez, ami egy avarégetésből keletkezik, nagyon jól tud tapadni a vírus és gyakorlatilag a terjedést segíti. – mondta Dr. Szemes Paula, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatóság környezetvédelmi főelőadója. Gyöngyösön eddig tavasszal és ősszel lehetett elégetni a kerti hulladékot. A Gyöngyösi Önkormányzat az eredeti törvénymódosítást követve elrendelte a kerti hulladékok égetésének tilalmát Gyöngyös egész területén. Az összegyűlt kerti hulladékot a város elszállítja. – A közszolgáltatás keretében, kéthetente elszállítja a szolgáltató a zöldhulladékot, elméletileg nincs mennyiségi korlát, viszont az elszállítás feltétele, hogy ne ömlesztve, hanem edényben, vagy zsákban kerüljön ki a ház elé a hulladék. – mondta a környezetvédelmi főelőadó.

 

gyongyostv.hu

 

 

Oszd meg ezt a cikket!