A Ford megtalálta a megoldást a villanyautó hatótávolságnövelésére
Amint otthonaink fűtésszámlái meredeken emelkednek, sokakban felmerül a kérdés: mi a leginkább energiatakarékos módja annak, hogy melegben legyünk? A Ford mérnökeinek ugyanerre a kérdésre kellett megtalálniuk a választ egy projektben, amelynek célja az elektromos járművek (EV-k) hatótávolságának növelése.
Az elektromos autók fűtésének alapja jelenleg a kabinba meleg levegőt fújó klímarendszer – pedig helyette az utastér felületeit is fűthetnénk. Itt részben azokról a felületekről van szó, amelyekkel az utasok közvetlenül kapcsolatba kerülnek, részben pedig azokról, amelyek továbbsugározzák a hőt az autóban ülők felé.
![]() |
Mindegyik megoldás közös jellemzője, hogy az akkumulátorról működnek, de a mérnökök rájöttek, hogy a felületek melegítése 13 százalékkal kevesebb energiát igényel, mint a szokványos légkondicionálás1. Ezzel a megoldással egy tipikus feltöltésből öt százalékkal nagyobb hatótávolság hozható ki, ami egy év alatt már extra kilométerek százait jelentheti.
![]() |
“Köztudott, hogy ha hideg időben nyitogatjuk az ajtókat és az ablakokat, az autóban gyorsan csökken a hőmérséklet. Különösen igaz ez a kézbesítést végző áruszállítókra, amelyekből gyakran száll ki és be a sofőr, így a klímarendszerrel megtermelt hő még gyorsabban elillan, viszont a fűtött felületek továbbra is melegek maradnak,” mondta el Markus Espig, a Ford Kutatási és Innovációs Európai Központjának hajtásrendszer-mérnöke. “Az energia-felhasználás mérséklésével nemcsak a hatótávolság növelhető, hanem a költségeken is spórolhatunk, ráadásul maga az autózás is fenntarthatóbbá válik.”
![]() |
A kutatás az Európai Bizottság Mindennapos Használatra, Értékteremtésre, Hatékonyságra és Hatótávolságra Optimalizált, Hálózatba Kapcsolható Elektromos Járművek (CEVOLVER) 2018 októbere és 2020 októbere között futó projektjének keretében zajlott2. A projekt célja annak tanulmányozása volt, hogyan kellene megtervezni az új elektromos autókat, illetve hogy szoftverfrissítések születhessenek a már meglévő EV-khez. A fűtéssel kapcsolatos tesztek eredményeit a Ford felhasználta jövőbeli modelljeinek fejlesztéséhez.
A Ford azt tervezi, hogy 2026-ra évente 600.000 elektromos autót értékesít Európában, ami hozzájárul másik célkitűzéséhez, vagyis hogy ugyancsak 2026-ra évente több mint 2.000.000 EV-t gyártson világszerte.
Hogyan folyt a tesztelés?
A mérnökök felszereltek egy Ford E-Transitot fűtött kartámaszokkal, padlószőnyegekkel, ajtópanelekkel, napellenzőkkel, valamint egy kormánykerék mögé beépített panellel3. A tesztek során leképezték egy csomagkézbesítő, egy speciális termékeket szállító fuvarozó és egy iparos 350 kilométert felölelő munkanapját Kölnben és a város környékén. A teszteket egyaránt elvégezték télen és nyáron, száraz és vizes utakon, tűző napfényben és heves esőzésben, leképezve minden körülményt, amelyekkel a Ford áruszállítók felhasználói szembesülnek.
![]() |
A kutatás során azokat az (időjárási, közlekedési és útviszony) változásokat is figyelembe vették, amelyek hatással lehetnek a jármű hatótávolságára, mert ha ezek az adatok is szerepelnek a várható futásteljesítmény kiszámításában, akkor sokkal pontosabb valós idejű eredmény születik. A haszonjárművekben ezek az összesített vezetési adatok ‘flotta hatótávolság-előrejelzőként’ használhatók, és segítségükkel előre felmérhető egy adott útvonal energiaigénye.
A Ford mérnökei más technológiákat is teszteltek, amelyekkel jelentős energia- és idő-megtakarítás érhető el:
- A hőcserélő az elektromos hajtásláncból kinyert hulladékhőt a kabin és/vagy az akkumulátorcsomag fűtésére használja fel
- Az akkumulátor hűtőrendszereképes lehűteni és előmelegíteni az akkumulátorcsomagot
- A gazdaságos útvonaltervezés és agarantált töltés segít az optimális útvonal és a töltéshez szükséges megállók kiszámításában, hogy a felhasználók a lehető legjobban kihasználhassák a jármű hatótávolságát
- Az intelligens gyorstöltés már előre lehűti vagy felmelegíti az akkumulátort a következő gyorstöltés előtt
- A hajtáslánc-kondicionálás segítségével energetikai szempontból optimális hőmérsékleten tarthatók az elektromos hajtáslánc részegységei
A Ford már a CEVOLVER projekt előtt is mélyrehatóan vizsgálta, hogyan csökkenthető az EV-k energiafogyasztása, például olyan belső világítás használatával, amely hűvösebb vagy melegebb hatást kelt a kabinban. A Ford elektromos autóiban hamarosan újabb energiatakarékos technológiák jelennek majd meg; jó példa erre az új, tisztán elektromos hajtású Ford E-Transit Custom gőzbefecskendezéses hőszivattyú-rendszere. 4
A jövőbeli hatótávolság-növelő technológiák fejlesztése mellett a Ford már ma is számos hasznos megoldást kínál, amelyek hatékonyabbá teszik jelenlegi elektromos autóinak működését. A Mustang Mach-E és az E-Transit modellek Előre Ütemezett Kondicionálása révén távirányítással, már az indulás előtti feltöltés ideje alatt is bekapcsolható a kabin és az akkumulátor előzetes felfűtése vagy lehűtése. A jármű a külső hőmérséklet adatai alapján felméri, mennyi energia szükséges ahhoz, hogy a tulajdonos által előre megadott indulási időre minden optimális hőmérsékletű legyen. A Ford számításai szerint 0° Celsius külső hőmérséklet mellett egy félig megterhelt E-Transit hatótávolságának 75 százaléka használható ki, ha a járművet előmelegítik; enélkül azonban ugyanez az érték csak 66 százalék lesz. A Ford elektromos autóiban többféle üzemmód is kiválasztható⁵, amelyekkel csökkenthető az energia-felhasználás – és így növelhető a hatótávolság –, emellett pedig ezek a járművek a fékezés energiáját is képesek visszanyerni.