Együttműködik az EKKE és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

 

 Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora, dr. Váczy Kálmán Zoltán rektorhelyettes, valamint Geml Johanna a  Nemzetközi Stratégiai és Kapcsolatfejlesztési Osztály vezetője voltak a tagjai annak a delegációnak, amely október 23-a és 25-e között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre látogatott. A küldöttség a három  nap során a  Kolozsvári és a Marosvásárhelyi Kart is megtekintette,  a Rektori Hivatalban pedig megújították a két intézmény közötti  együttműködési megállapodást – írja az egri egyetem honlapja.
 A két intézmény a jövőbeli célokat és lehetőségeket fogalmazta meg egy dokumentumban. Ennek értelmében tudományos és művészeti programok kialakításában és fejlesztésében is közreműködnek a továbbiakban, de közös kutatási projektek,  képzések, illetve tudástranszfer folyamatok elindításával is szeretnék  szorosabbra fűzni az évek óta tartó együttműködést.
 

Oszd meg ezt a cikket!