Dohányboltba tört be

 A Hevesi Járási Ügyészség nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádol egy 31 éves férfit, aki tavaly április 17-én a hajnali órákban tört be egy tarnazsadányi dohányboltba. A férfi felmászott az épület tetőszerkezetére, ott megbontotta a cserepet, felszakította a tetőfóliát, betörte a mennyezeti furnérlemezt, majd leereszkedett az eladótérbe, ahol a nála lévő táskákba bepakolt 8.000 Ft készpénzt, több mint 200 doboz cigarettát, illetve szivarkát, valamint jó pár tasak dohányt és cigarettapapírt, melyekhez hozzácsapott még néhány öngyújtót és egy cigarettatöltőt is. Mindezeket magával vitte, majd egy máig ismeretlen helyre szállította, így a lopással okozott több mint félmillió forintos kár nem térült meg.

 

 Az ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság – beismerése esetén – másfél év börtönt és két év közügyektől eltiltást szabjon ki az elkövetővel szemben, emellett kötelezze őt az általa okozott lopási és rongálási kár megtérítésére is. - tájékoztatott Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

Oszd meg ezt a cikket!