Bemutatkozott az új Fiat 600 Hybrid
Idén először július 4-én, a Lingottóban mutatkozott be az új Fiat 600e, a FIAT most bejelentette
annak a hibrid verziónak – az új Fiat 600 Hybrid modellnek – az érkezését, amely 2024 második
felétől kerül forgalomba. A FIAT ezzel újfent demonstrálta piaci relevanciáját: az új 600 ugyanis
kizárólag részben vagy teljesen villamosított kivitelben lesz elérhető. A hibrid modellt azon országok
kedvéért vezetik be, ahol viszonylag lassan nyernek teret az akkumulátoros elektromos járművek.
„Stratégiánk változatlanul a teljes körű villamosításra összpontosít: az a célunk tehát nem
változott.” – mondta Olivier Francois, a FIAT vezérigazgatója, a Stellantis globális marketing
igazgatója. „Az eredmények pedig igazolják ennek a stratégiának a helyességét. A Fiat 500e Európa
legkeresettebb városi villanyautója, így tudjuk, hogy ezen az úton kell tovább haladnunk. Ezért azon
dolgozunk, hogy mindenki számára megfizethetővé és elérhetővé tegyük az akkumulátoros
elektromos mobilitást. Ugyanakkor minden összefüggésben relevánsnak kell maradnunk, és tény,
hogy bizonyos országokban még nem igazán nyertek teret a tisztán elektromos járművek – ezt
okozhatja az infrastruktúra, a támogatások, vagy a kultúra hiánya. Szerencsére csupán néhány
piacról beszélünk, ugyanakkor ezekben az országokban is szeretnénk megerősíteni jelenlétünket.
Le kell ugyanakkor szögeznünk, hogy soha nem fogunk hagyományos belső égésű motorral szerelt Fiat
600-ast építeni. A most bemutatott újdonságunk egy olyan, gazdagon felszerelt hibrid modell, amely
azok számára jelent belépőt az elektromos közlekedés világába, akik még nem állnak készen az
akkumulátoros elektromos járművekre.”
Az új Fiat 600 Hybrid - technológia
A hibrid egy olyan intelligens, felhasználóbarát megoldás, amelyre egyre szélesebb körű igény
mutatkozik az ügyfelek körében. Ezek a vásárlók P2 hibrid csomagban élvezhetik az új Fiat 600
előnyeit: 100 lóerős motorteljesítmény, mindössze 110* - 114g/km * becsült CO2-kibocsátás mellett
(előzetesen kalkulált, nem homologizált értékek.)
A hibrid hajtáslánc kétféle felszereltségi szinten lesz elérhető: a legexkluzívabb új Fiat 600 Hybrid La
Prima verzióban, illetve a leginkább megfizethető új Fiat 600 Hybrid kivitelben.
Az új Fiat 600 Hybrid MHEV erőforrása a legkifinomultabb technológiákat képviseli, kényelmet és
nagy teljesítményt biztosítva a felhasználóknak. A fejlett technológiának köszönhetően az új 600
Hybrid valódi hibrid vezethetőséget kínál. Az ügyfelek nem csupán 30 km/óra alatti sebességeknél
tapasztalhatják meg a tisztán elektromos közlekedés csendes és rezgésmentes élményét, de városi
forgalomban és az országúton is, amikor a vezető egyenletes haladásnál vagy lejtőn felengedi a
gázpedált – sőt, hasonló helyzetben akár az autópályán is!
A finom járás és a pihentető utazás egyik záloga az az ékszíjon keresztül ható indítómotor, amely
révén a hajtáslánc csendesen és gazdaságosan vált át a belső égésű motor és a villanymotor között.
A kiemelkedő teljesítmény hátterében a háromliteres, 1,2 literes, 100 lóerős belső égésű motor, a
48V-os lítium-ion akkumulátor, valamint a 21 kW-os villanymotort, invertert és erőátviteli rendszert
magában foglaló, mégis kiemelkedően kompakt új, hatfokozatú duplakuplungos sebességváltó
hatékony összjátéka áll.
A villanymotortól nyert extra motorteljesítmény rugalmasabb gázreakciókat biztosít alacsony
fordulatszám-tartományban, illetve elinduláskor: a vezető csendesen és dinamikusan indulhat el álló
helyzetből, a gyorsítás lineáris és kiszámítható. Ráadásul a technológia lassításkor visszanyeri a
felszabaduló mozgási energiát.
Normál körülmények között az optimális üzemanyag-fogyasztásra hangolt hajtáslánc akár 15
százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint egy automatikus sebességváltóval társított, belső
égésű motor. A Miller-ciklusú erőforrás 110* - 114* g/km közötti CO2-emissziója rendkívül
versenyképesnek számít a versenytársak mezőnyében.
Menetteljesítmények
A kiváló új Fiat 600 Hybrid mindössze kb. 11 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára,
ami nem kis mértékben a villanymotor gyakorlatilag azonnali nyomatékleadásának köszönhető. A
rendszer tehát a belső égésű motor újraindításakor gyorsan kiegészíti annak teljesítményét,
optimalizálva a rendszerteljesítményt. A technológia kiküszöböli a turbólyukat, és késlekedés nélküli
gázreakciókat biztosít.
Az autó tisztán elektromos üzemben indul el, ám amint nagyobb teljesítményre van szükség,
haladéktalanul rendelkezésre áll a benzinmotor.
Elektromos közlekedés
A hibrid hajtáslánc számos előnyt kínál, köztük a tisztán elektromos elindulást: a modell finoman,
csendesen, benzin égetése nélkül indul el álló helyzetből. A villanymotor jóvoltából a jármű
takarékosabban és dinamikusabban vezethető, bizonyos helyzetekben benzinmotorját leállítva,
kizárólag villanymotorjára támaszkodva halad az autó. Ez az üzemmód városi forgalomban,
30 km/óra alatti sebességeknél aktiválható. Az új Fiat 600 Hybrid városban és országúton akár egy
kilométert is képes megtenni tisztán, zaj- és rezgésmentesen, kizárólag villanymotorja segítségével,
amikor a vezető egyenletes sebességű haladáskor felengedi a gázpedált, vagy amikor lejtőn halad. A
hajtáslánc vezérlése autópályán is képes ugyanerre. Így a modell mindig optimálisan egyensúlyban
tarthatja a teljesítmény-szükségletet és az akkumulátor töltöttségi szintjét.
A technológia szintén támogatja az e-kúszás funkciót, ahol a vezető a gázpedál érintése nélkül tehet
meg rövid távolságokat, például dugóban haladva (e-dugókövetés). Emellett a jármű tisztán
elektromos üzemben képes parkolni, előre- és hátramenetben egyaránt (e-parkolás). Mindemellett
a hibrid rendszer lassítás során képes visszanyerni a felszabaduló mozgási energiát.
A technológia előnyei közvetlenül élvezhetők: alacsonyabb a károsanyag-kibocsátás, fokozottan
környezetbarát a működés. Emellett csekélyebb zajszennyezéssel, komfortosabban és
élvezetesebben vezethető az autó, köszönhetően a villamosított duplakuplungos sebességváltó
finom működésének, valamint a robbanékony és kezes teljesítmény-leadásnak.
Az új Fiat 600 Hybrid fedélzetén alkalmazott, új technológia extra teljesítmény kínál a
mindennapokban, könnyen használható, ráadásul az ügyfelek szabad mobilitásra vonatkozó összes
elvárását kielégíti.
Az új Fiat 600 Hybrid: a villamosított olasz alternatíva
Az új Fiat 600 bevezetésével a FIAT márka visszatér a városi kisautók kategóriájába. Az új modell a
B- és B-SUV szegmensek legjavát egybegyúrva biztosít szépséges, örömteli, kényeztető utazási
élményt. A márka alapvető értékeinek: az olasz stílusnak és a fenntarthatóságnak a tökéletes
megtestesítőjeként ideális megoldást jelent a városlakók számára.
Az új Fiat 600 Hybrid egyszerre vagány és elbűvölő, ám ez nem minden: 4,17 méteres hosszával és
ötajtós kialakításával bőséges férőhelyet kínál öt utas számára. A 385 literes csomagtartón kívül
további 15 liternyi tárolóhelyet találunk az utastérben – ez a legjobb ajánlat ebben a kategóriában!
A környezetbarát mobilitási megoldást kereső, fiatal ügyfelek számára tökéletes opció az új
Fiat 600 Hybrid belépő kivitele, amely exkluzív, újrahasznosított szövetanyaggal kárpitozott, fehér
díszítésekkel ellátott üléseket, valamint természetes eredetű anyagból gyártott, matt fekete
műszerfal-borítást kap.
Az új Fiat 600 Hybrid La Prima 100% stílust, technológiát és komfortot kínálva biztosítja a magával
ragadó olasz Dolce Vita élményt. Az ultramodern biztonsági és vezetőtámogató funkciókkal
bőségesen felvértezett modell utasai a 2. szintű autonóm vezetés összes járulékos előnyét
élvezhetik a városi és országúti közlekedésben.
Mindkét kivitel utasterében kifejezetten ide tervezett kezelőfelülettel találkozunk. Ennek
teljesítménymérő műszere külön színekkel illusztrálja az energiaáramlás irányát, a kormány mögött
elhelyezett fülekkel kézi üzemmódban manuálisan is kapcsolhatunk a sebességfokozatok között,
míg az érintőképernyőn keresztül aktiválható e-Auto OFF funkcióval kiiktatható a start-stop funkció.
Online szolgáltatások: két új csomag a még komfortosabb vezetési élményért
Az új Fiat 600 Hybrid ügyfelei kétféle online szolgáltatási csomag: a Connect One és a Connect PLUS
közül választhatnak. A Connect ONE elsősorban a biztonsági funkciókra összpontosít. Az
alapfelszerelésként kínált csomag országúti asszisztencia, illetve vészhelyzeti segélyhívás
funkcionalitást kínál, ezen túlmenően hónapról hónapra értékes információkkal szolgál a jármű
műszaki állapotára vonatkozóan.
A Connect PLUS csomag ezen túlmenően nem csak az autó fedélzetén töltött időt teszi
feledhetetlenné, de a járműtől távol is kényelmesebbé teszi a tulajdonosi élményt. A csomag
többek között navigációs szolgáltatásokat, a jármű bizonyos funkcióinak távvezérlését (a FIAT
alkalmazáson keresztül) és a vezetési stílus ellenőrzését kínálja a felhasználóknak.
Az új Fiat 600 Hybrid emellett egy olyan újdonságot is nyújt, amely napjainkban különös
jelentőséggel bír: ez az utazási napló. A funkció segítségével a felhasználók kielemezhetik saját
vezetési stílusukat, megtanulhatják, hogyan csökkenthetik fogyasztásukat, kiértékelhetik környezeti
lábnyomukat, illetve, hogy vezetési stílusuk milyen hatást gyakorol a jármű műszaki állapotára.