Klímával szerelték fel az egri mentőállomást

 A város 5 millió forinttal támogatta a mentőket, így komfortosabb környezetben dolgozhatnak.
A Közgyűlés Farkas Attila alpolgármester javaslatára döntött tavaly a támogatás odaítéléséről, melynek elszámolása most történt meg.
 A városunkban működő mentőszolgálat a legfontosabbért dolgozik, az emberi életért. Vitán felül áll az is, hogy az elmúlt közel három évben különösen feszített munkatempóban, stresszes körülmények között, saját egészségüket is kockáztatva dolgoztak az Egerben és a térségben élő emberekért – mutat rá az alpolgármester.
 A mentők arra panaszkodtak, hogy a rendkívüli fizikai és mentális terhelés mellett, a nyári időszakban a kollégák az állomásra visszaérve a rettenetes hőség miatt pihenni sem tudnak a következő riasztásig, az irodai alkalmazottaknak pedig egész nap a melegben kell dolgozniuk, ezért úgy döntöttem, hogy kezdeményezem az Önkormányzati segítségnyújtást hiszen az állomás munkatársai értünk, az itt élőkért dolgoznak” – idézte fel Farkas Attila. (egripost.hu)