Fogyasztói visszajelzések alapján bővíthetnek
Hatékony eszközként indult el július 1-jén a kormány árfigyelő rendszere – jelentette ki a kormányinfón Szentkirályi Alexandra.
A kormányszóvivő elmondta: az online árfigyelő sikeresen generál árversenyt a boltok között, a honlapon található 62 termékkategóriából ugyanis 54-ben átlagosan 6,7 százalékkal csökkentek az árak, a szakemberek szerint ennek köszönhetően 1,8 százalékkal csökkenhetett az élelmiszerinfláció.
A következő két hétben jelentős fejlesztések lesznek, például megjelenik egy szabadon elérhető bevásárlási lista is, a termékkategóriákat pedig a fogyasztói visszajelzések alapján bővíthetik. (infostart.hu)