VOSZ éves taggyűlés
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Heves Vármegyei Szervezete kedden délután az egri várban tartotta éves taggyűlését, amelyet vállalkozói fórummal kötöttek egybe. Előbb Minczér Gábor, Eger alpolgármestere köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy az önkormányzat feladata volna, hogy pici biztonságot, és segítséget adjon a gazdaság szereplőinek, de az elmúlt három év válságos időszakai ezt nem tették lehetővé. Ellenben tavaly novemberben a közgyűlési többség egyeztetés nélkül megemelte az építményadót. Bejelentette, a következő városi közgyűlés alkalmával, immár egyeztetés után a vállalkozások számára is elfogadható mértékűre módosíthatják az adónem előírásait.
Bányainé Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke arról beszélt, hogy az érdekképviseletek iránti bizalom Magyarországon még nem erős. Ki kell érdemelni azt a szervezeteknek, hogy mögéjük álljanak és rájuk bízzák feladatukat, majd sikerre vigyék ügyüket. Az elmúlt két év nagy sikerének nevezte, hogy az egri önkormányzat újratárgyalja az építményadó szabályait. Bízik abban, minél több tagot tudnak majd tömöríteni, ennek feltétele, hogy lássák a vállalkozások, hogy a VOSZ egy aktív szervezet.-írja a heol.hu.