Szén-monoxid érzékelőket is kaptak a megyei családok

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 38 szén-monoxid-érzékelőt adományozott megyénkben. A testület jóvoltából már évek óta hagyomány, hogy a területi bizottságok kapcsolatba lépnek rászoruló családokkal, és kézzelfogható, konkrét segítséget, azaz füst- vagy szén-monoxid-érzékelőket adnak át nekik. Hatvanban Koosné Tóth Erika kapta meg a biztonsági berendezést, aki elmondta, hogy a készülék használata megnyugvást jelent a számára. A készülékek átadásának célja, hogy a katasztrófavédelem felhívja a figyelmet a biztonságos fűtésre, a tűzvédelmi szabályok betartására, és arra ösztönözze a lakosságot, hogy minél többen helyezzenek el otthonukban szén-monoxid-vészjelzőt melyek akár életeket is menthetnek. Három egyszerű módszerrel megelőzhetőek a tragédiák: A nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők számára biztosítani kell a levegő-utánpótlást! Nem elég kinyitni az ajtót vagy az ablakot, egy résszellőzőt kell beszereltetni az ablakba. A szellőzőnyílásokat tilos letakarni, vagy átépítésnél megszüntetni. A fűtőeszközöket, vízmelegítőket évente legalább egyszer szakemberrel kell ellenőriztetni. Egy megfelelő minőségű szén-monoxid-érzékelő életet menthet, hiszen jelez, ha veszélyes mennyiségű szén-monoxid keletkezik.