Megújul a nagygombosi gesztenyefasor
Harminckét darab piros virágú vadgesztenyefát telepítettek a nagygombosi gesztenyefasorba. A hatvani városvédő egyesület, a pro natura mozgalom tagjai és számos civil vett részt a faültetésben- írja a hatvanihírlap. A nagygombosi gesztenyefasor Hatvan egyik emblematikus helyszíne volt mindig is, azonban öt évvel ezelőtt a nagymértékű korhadásuk miatt a kivágása mellett döntött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Akkor új fákat ültettek, ám azóta több helyen kiszáradtak, vagy ellopták azokat. Ezeket a közút zrt. jövő tavasszal pótolja, ám jelezték az önkormányzatnak, hogy a vasútvonal és a 21. számú főút közötti útszakaszon további fasor telepítésére már nem áll rendelkezésükre megfelelő forrás. Így az önkormányzat vállalta ezek elültetését. – Számunkra nagyon fontos a nagygombosi fasor, éppen ezért határoztunk arról, hogy elültetjük ezeket a fákat. Emellett tárgyalunk a Magyar Közút Zrt.-vel azzal kapcsolatban is, hogy a jövőben mi gondozhassuk a fasor többi részét. A kezdeményező Hatvani Városvédő Egyesületnek több környezetvédelmi megmozdulása is volt már idén. Tavasszal szemetet szedtek, nyáron virágot ültettek, most pedig szeretnék visszaállítani régi fényébe a gesztenyefasort, hogy a jövő nemzedékének igazán szép örökséget hagyhassunk. Számos civil döntött úgy, hogy csatlakoznak a faültetéshez. Ebben segítségükre volt az őket most már egybetömörítő Pro Natura mozgalom, amely azzal a céllal alakult meg, hogy megóvja a teremtett környezetet. Alapító tagjai között szerepel a Hatvani Horgászegyesület is, Gálik Tamás, az egyesület vezetője elmondta, ők is fontosnak érezték, hogy részt vegyenek az ültetésben. – A horgászegyesület közreműködése egy horgásztársadalom gondolkodását is megtestesíti, hiszen mi nyilvánvalóan szeretjük, ha a környezetünk rendben van, védjük a természetet. Ezért is éreztük fontosnak, hogy segítsünk a fák telepítésében.